Sikertörténet, vagy kényszeregyezség? Még nem tudni, miként vonul be az országos érdekegyeztetés történelmébe a tegnap megkötött, 2007. évi bérajánlásról szóló megállapodás. Tény, hogy dicséret illeti a munkaadói, munkavállalói érdekképviseleteket és a kormányoldalt is, hogy kitartottak, s végül is megszületett a versenyszféra számára az iránytű: milyen mértében fejleszthetők komolyabb áldozatok (munkahelyek, fejlesztések, profit) nélkül az idei bérek.
A szakszervezetek 13–15, a munkaadók 3,5–6 százalékos elképzelésekkel indultak, ám a megmutatkozó kompromisszumkészség és a türelem csak akkor ér valamit, ha az OÉT leghosszabb ideig tartó béralkujából mindenki levonja a tanulságokat.
Például nem árt a kormányzati elemzések mellett a versenyszféra jelzéseit is figyelembe venni. A Hay Group a bérek 6,2, a Watson Wyatt 6,4, a Mercer Magyarország pedig 7,3 százalékkal történő emelését prognosztizálta 2007-re, méghozzá a vállalkozások jelzései alapján. Ezek az adatok a megszorító intézkedések tudomásulvétele után, de a bértárgyalások kezdetén már ismertek voltak, vagyis a szakszervezeti követelés irreális volt.
Megfontolandó az is, mikor érdemes elkezdeni a keresetnövekedésről a tárgyalásokat. 2003. október 27-én már az egyezség is megszületett, ehhez képest tavaly csak október 25-én hozta nyilvánosságra a kormány a javaslatát (igaz, éppen a megszorítások miatt, a helyzet extrém volt).
Az ágazati lobbi helye nem az országos érdekegyeztetésben van – ez az idei tárgyalások során egyértelműen kiderült.
Vagyis ha bármelyik munkaadói érdekképviselet előnyökhöz akar jutni – például a szakképzettek bérminimuma terén –, még ha ezek jogosak is, középszintű fórumokon kell a csatát megnyernie.
Hogy a mostani tanulságokat mindenki levonja-e, hamarosan megtapasztaljuk. A következő béralkuig ugyanis már csak háromnegyed év maradt.